Régebben írtam egy novellát, fent is volt a blogon, amit akkor minősége miatt nem tettek ki a karcolat.hu-ra. Nem azért mert annyira rossz volt, hanem mert sok hiba volt benne, ami miatt nem ütötte meg a szintet. Leírták amin változtatnom kellett volna, de nem volt hozzá kedvem. Most nemrég újra megpróbálkoztam, odafigyelve arra, amit akkor elrontottam és így most olyat sikerült alkotnom, ami felkerült az oldalra. :)

Itt is van.

Pár napja kezdtem neki, és még a negyedénél sem járva, már azon rágódom, hogy egyszer vége lesz... Rég éreztem ilyet könyv iránt. Egyszerűen nem alig lehet letenni, a héten minden nap 4-5 órákat aludtam, mert nem tudtam 1-2 óránál előbb letenni, akkor is csak azért mert tudtam, hogy 6kor ébresztő...

Ottlik Géza: Iskola a határon című műve egy katonai elemi iskola ujoncairól szól, akik éppen csak elszoktak anyjuk szoknyája mellől, és hirtelen egy rideg, felnőttes világba érkeztek, ahol az első naptól helyt kell állniuk. Még nem végeztem az olvasással, de muszály pár részletet megosztanom a nagyvilággal... Ezek a részletek, még a olvasás közbeni folyamatos lenyűgözés mellett is külön felkeltették csodálatomat...

 

Az egyik főszereplőt pár nap után meglátogatja édesanyja, majd miután elmegy...
 "Tulajdonképpen rögtön várni kezdte az asszonyt, alighogy elment. Aztán várta mindennap. S hogy nem jött, hát mindennap csalódott. Pedig tudta, hogy remény nélkül reménykedik, s a legrosszabb az volt, hogy látta, nem tehet mást. Nem nagyon maradt egyebe, mint ez a reménytelen reménykedés.
Bele kellett kapaszkodnia."

A fogdában...
"A fogda maga nem volt rossz. Közönyösen vette tudomásul, de a közönye nem volt igazi nyugalom, hanem inkább ellentétes nyugtalanságok pillanatnyi egyensúlya. Tehetetlenség, vágy és gyűlölet, megalázottság és gőg, kárhozat és dölyfös indulatok háborgó vizein, szembefutó hullámzások labilis borítógörbéjén élt, a valóság burkán."

Ez pedig egy elmélkedés eredménye volt, egy bepanaszolás ügyében...
"Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak."

 

Lehet, hogy ezek az idézetek, így nem túl sokatmondóak, de olvasás közben, az előzmények tudatában, néha megdöbbentőek.
 

Károlyunknak köszönhetően, aki épp grafikus szárnyait bontogatja kaptam 2 Gaboh háttérképet. Nagyon tetszenek, csak nem tudom eldönteni, hogy melyiket használjam... :)

Károly létrehozta saját blogját melynek lényegét tőle idézném:
"Minden olyan gondolat ,amit szeretnék megosztani másokkal. Fotózásról és környezetvédelemről egyaránt az én szememmel!"
Itt nézhettek képeiből, vagy olvashattok gondolatairól, esetleg még kérdezhettek is tőle.

És most a képek

 

 

 

 

 

 

 

 

Rámjött az öt perc és írtam egy röpke fantasy novellát. Megmutatom pár embernek és ha nem hurrognak le még lehet, hogy rá is szokom.

Íme:

Sötét volt. Az avarban térdeltem a bokrok között. Vártam, hogy társam visszaérjen a többiektől és megkezdhessük a támadást.

Pár nappal ezelőtt támadták meg konvojunkat a goblinokból és orkokból álló csapat. Kiraboltak minket miközben az emberek fővárosába tartottunk az idei év őszi nagy vásárára. Ötvös és kovácsmunkáinkat, némelyikünk fafaragásait akarta eladni, hogy a megkeresett pénzen élelmet vegyünk a télre. Bányáinkban pár éve betegség miatt gyengén teremnek a gombák, így külhoni ételre szorulunk, hogy kihúzzuk a következő tavaszig.

Sokan családjaikat is magukkal hozták az útra, mint ahogy én is. Fiammal és feleségemmel indultunk az útra, de ahogy sok másoktól, tőlem is elrabolták a szeretteimet. A rajtaütéskor elcsaltak párunkat a konvojtól. Akik elcsaltak minket nem élték meg a mai napot, de a többieket leölték vagy elhurcolták. Alig maradtunk kéttucatnyian, többnyire ötvösök és kézművesek. Én kovács létemre jól ismertem a fegyvereket, de azért a többiek is rendelkeztek némi harci tudással.

Egy-két napba beletelt nyomukra akadtunk, és még pár napba, míg megtaláltuk a táborukat. A csapaton érezhető volt a feszültség, vajon kit találunk még életben és kit áldoztak már fel valami érthetetlen, gonosz szertartáshoz.

Ahogy a tábort kifürkésztük, kiderült, hogy gyengén őrzött, itt-ott járőrözött pár goblin, valamint egy toronyszerű tákolmány volt középen amin ork íjászok váltották egymást. A tábor távolabbi sarkában voltak a ketrecek melyben a foglyokat tartották.

Mikor ezt hírül hozták a felderítők, az idősebbek rögtön frontális támadást javasoltak. Ez népem időseire vall. Törpök. Mindig a dicső halált keresik. De nekem még számított az élet, nem rég született fiam gyönyörű feleségemtől, így hát rajtaütést javasoltam. Nagy zúgolódás lett a beszélgetésből, volt, aki el is indult a tábor felé, úgy kellett lefogni. Végül megegyeztünk abban, hogy páran a tábor oldalán lesben állunk, a többiek pedig szemből rárontanak a táborra. Amikor ez odavonzza a goblinok és orkok nagy részét, mi a ketrecekhez sietünk és kiszabadítjuk a szeretteinket.

Hírtelen zajt hallottam, apró ágak ropogását. Elmosolyodtam. A törpök nem az erdei lopakodásról híresek. Társam jelent meg, kezében harci pörölyét tartva. Én saját készítésű kétélű bárdomat helyeztem egyik kezemből a másikba. A holdfényben halványan felizzottak rajta az ősi rúnák, melyeket apám tanított nekem, fegyvererősítő írás volt.
-Felkészültek, öt percet adtak és indulnak.

Feszülten figyeltünk, én és hat társam. Egyszer csak harci üvöltéseket és csata zaját hallottuk. Hírtelen egy csapat goblin futott el előttünk pár lépésre, majd orkok követték őket. Csak az a  pár őr maradt köztünk és a foglyok között. És persze a torony.  De volt köztünk egy törp aki számszeríjjal volt felfegyverkezve, csak közel kell jutni és le tudja lőni az orc íjászt.

Szép lassan kiosontunk a sűrűből, elindultunk a ketrecek felé. Az első őr háttal állt, a tábor előtti csatát figyelte. Csapásra emeltem fejszémet, de ebben a pillanatban egy nyílvessző csapódott a mellettem álló törp mellkasába, az íjász észrevett minket. Az őr megfordult a hangokra, de lesújtottam, fejét és fél törzsét kettészelte a csapás.  A többi őr, még négyen voltak, felénk iramodott, az íjász pedig sorozni kezdett minket. Mi, ősi törp csatakiáltást hallatva elindultunk feléjük. Futás közben még egy törp kapott találatot, pont a szeme közé, így már csak négyen voltunk. Ahogy összeértünk az őrökkel, rögtön acél acélnak feszült. Nekem egy nálam magasabb goblin jutott, kezében egy gyenge minőségű kardot tartott, első csapásom alatt ketté is tört, továbbengedve a baltát egyenesen a gazdája fejébe. Közben az ork íjásznak sikerült még egy törpöt eltalálni, de csak a combján, aki sebéhez kapva esett össze. Hiába, mi nem harcosok voltunk, csak egyszerű kézművesek. Két őr ugrott oda hozzá és egyszerű mozdulatokkal döfték le szerencsétlent. Eközben íjászunk sem tétlenkedett, elfutott az őrök mellett és mikor elérte a számára megfelelő távolságot célzásra emelte számszeríját.  Ahogy meghúzta a ravaszt, kioldott az ideg és hosszú útra indult a nyílvessző, egyenesen az ork torkába.

Körbenéztem új ellenfél után, de sajnos nem jutott újabb. Viszont tőlünk is elesett még egy törp. Ketten elindultunk tovább az íjász pedig felszaladt a toronyba, hogy onnan figyelje a környéket.  Mikor felért a tetejére, hangos kurjantással jelezte, hogy készen áll bármire. És mégsem. Az ork, aki ott feküdt nyakában a nyíllal, még nem vérzett ki teljesen. Kiáltani akartam, de késő volt. A törp épp háttal állt neki. Az ork utolsó erejéből a törp szívéig nyomta harci tőre pengéjét, majd együtt hanyatlottak le a toronyból, halk puffanás jelezte leérkeztüket a talajra.

A látottak után komor tekintettel indultunk tovább. Közben észrevettem, hogy elült a csatazaj a tábor előtt. Három sebekkel teli ork jött abból az irányból. Kiélezett csata lehetett, de a többiek elvesztek. Túl sokan voltak ellenük.  Már csak ketten maradtunk. Eközben a sátorból egy ork sámán jött elő, nyakában mindenféle kisállat koponyájából fűzött nyakék, kezében hosszú bot, rajta emberi koponya. Másik kezében fáklya. Furcsa derengés vette körül. A ketrecek felé iramodott.

De nem volt időnk vele foglalkozni, a három ork odaért hozzánk. Sérüléseik ellenére komoly ellenfélnek tűntek. Aki elém kerül, szintén baltával volt felszerelve. Lesújtott, de én kivédtem, habár csontjaim is beleremegte a csapás erejébe. Ellentámadásba lendültem, ő meglepően gyorsan hátraugrott, így csak a levegőt szelte el baltám.

Közben társam pörölyével már kivégezte egyik támadónkat, és a harmadikkal kezdett el foglalkozni. Én tovább támadtam, az ork pedig folyamatosan hátrált. Egy törp baltája nem bírt el vele, és vesztét egy nagyobb kő okozta.  Miközben hátrált, megbotlott benne, és a hátára esett. Ekkor csaptam le hangos csatakiáltással. Törzsét kettészeltem.

Halk kántálásra lettem figyelmes. Az ork sámán...

De megfordulva láttam, hogy társam nincs a helyzet magaslatán.  Már féltérdre esett a csapások súlya alatt, amit a harmadik ork vitt be neki. Ő kalapácsát suhogtatva hárított, de látszott rajta, hogy fáradt, szorult helyzetben volt. Odasiettem és egy csapással véget vetettem a harcnak. Kettéhasadt a háta az orknak. Nem a legbecsületesebb dolog hátulról támadni, de vannak, helyzetek ahol nem számít semmi.

Felsegítettem társam és tovább indultunk. Ahogy közelebb értünk, döbbenten álltam meg.

Megláttam, hogy családtagjaink nem is ketrecben vannak, hanem valamiféle máglyarakás között. A földre pedig fehér porral mindenféle elfajzott jelek voltak rajzolva, rájuk tekintve elfogott az émelygés. Ekkor értettem meg. Ezek az orkok a káosz követői voltak. A sámán kántálása egyre összefüggéstelenebb lett, a fáklyával a máglya felé indult. Társam is felfogta mi következik. Minden erejét bevetve elhajította harci pörölyét. Minden olyan lassúnak tűnt. A kalapács lassan forgott a levegőben, a sámán pedig egyre közelebb jutott a foglyokhoz. Végül a kalapács becsapódott a sámán testébe, egyszerűen mesteri dobás volt. A sámán lehanyatlott a máglyarakás mellé. A fáklya pedig pont közé esett…

Az olajban átitatott gallyak pillanatok alatt lángra kaptak. Térdre estem. Láttam, ahogy szeretteim a lángok közt elenyésznek, sikolyra nyílt szájuk, tébolyultan rázták összekötözött testüket. Én tudtam, hogy vége, nincs mit tenni, ekkora tűz ellen nem tehetünk semmit. Társam viszont a tűzhöz rohant.  Ott torpant meg. Zokogva esett térdre…

Azt hittük ennél nem lehet rosszabb. De ekkor megremegett a föld, a máglya helyén szétnyílt, és egy irtózatos alak mászott a felszínre. Rögtön láttuk rajta, a káosz szülötte. Nagy bestia volt, kétszer magasabb a hegyi barbárok férfijainál is. Hájas hurkák borították mindenfelé testét. Hátán csökevényes, repülésre alkalmatlan szárnyak éktelenkedtek. Arca majdnem emberi volt, csak szájában éktelenkedtek hegyes tépőfogak. Szeme furcsa zöldes fényben izzott.

Hangosat ordított, majd megilletődött társam felé fordult.  Az eldobott fegyvere híján nem tudta mit tehetne. A szörny meglepően gyors mozdulattal felé lépett, és kezében lévő buzogányával lecsapott. A törp véres masszává alakult a talajon.

Felém fordította ronda pofáját, és halk morajlással elmosolyodott.

Agyamat elöntötte a félelem és a harag furcsa keveréke. Furcsán hatott rám. Nem volt mit veszítenem. Nem volt családom. Rámarkoltam fejszémre, pengéjén a rúnák fényesebben izzottak, mint valaha, magam sem láttam még ilyennek őket. Ez felbátorított, lehet, hogy más jelentése is volt azoknak az ősi szavaknak.

Velőtrázó csatakiáltással indultam a démon felé…

 

Mult hét hétfői napján, pici izgalommal, és hatalmas kalandvággyal indultam el, mármint vittek, a szolnoki Kilián laktanyába. Ugyanis ott tartják 2003 óta minden évben a Pályára Irányító Repülőtábort, ami az NFTC katonai pilótaképzés kedvcsináló tábora. Én az idei 5. turnusbann vettem részt.

Miután megérkeztünk, elfoglaltuk a szobákat, végighallgattuk a rendszabályokat, meg mindenféle előadást, szimulátoroztunk egy darabig, majd ebéd után kivittek minket a reptérre. És innentől kezdődött a lényeg.

Naponta legalább egyszer repültünk. Vittek Falkeval, amit a hét további részében kétszer vezettem is vagy 25 percig. Egy repülés kb. 30 perces volt, ugyhogy csak a fel és leszállást végezte a pilóta. :)

Egyik nap Zlin-42-vel vittek, az nagyon komoly volt. Elértük a 3 g-s terhelést is. Mutatott a pilóta pár manővert :)

A kedd estét egy 3 órás AN-26 repüléssel bolondították meg. 320-as tempóval fél óra alatt a Balatonnál voltunk Kecskemétről.
Szerda délután pedig egy Mi-17, és Mi-24 repülés várt ránk. Mi-24-ből pedig nem akármelyikkel vittek. A véletlen úgy hozta, a 2007-es repnapra átfestettel :)

A szabad estéket viszont a helyi látványosságok megismerésével töltöttük, a laktanyából kiérve azonban csak az első kanyarig jutottunk, ahol meglepően a Kanyar nevű kocsma áll.

Hát sajnos azonban mint minden, ez is véget ért. De talán majd jövőre ismét ellátogatok, és akkor minden kezdődhet előről. Reméljük a legjobbakat. Két képpel búcsúzom, egy Falkés repülés kb. 500-600m-ről, és egy AN-26-os repülés, egy híres balatoni félsziget felett :)

  Mivel mostanában felkapott a budapesti turul szobor, gondoltam utána nézek mi is valójában a turul. Tudtam, hogy szerepelt a mondáinkban (Emese álma), és harci lobogókon is.
Őseink régi hitvilágában is nagy szerepe volt, úgymond a főisten szerepét töltötte be. De ha megnézzük az egyiptomi főistent, Hóruszt, ő is madár alakú. Sajnos a kereszténység tűzzel-vassal való terjesztése miatt, ma már nagyon keveset tudunk az ősi hitvilágról, inkább csak találgatás az egész. Még tudunk egy női istenalakról akit Boldogasszonynak nevezünk, ő Szűz Máriával azonosult a magyarok számára. Ezt onnan is lehet tudni, hogy Máriának csak magyarországon van ekkora kultusza.

  Nos, azért elég lyukas a tudásom még így is, hogy nincs olyan sok információ. Ezért hívtam segítségül Wikipediát, aki Dr. Kiszely Istvánt hívta segítségül. Érdemes olvasgatni az őstörténetről szóló honlapját is.

  A Turul a magyar eredetmondák mitologikus madara. Kézai Simon szerint Attilától Géza fejedelem idejéig a koronás fejű turul volt a magyarság hadi jelvénye.

  Egyes elképzelések szerint a mondai Turul az élővilágban egy nagy testű sólyommal , vagy a kerecsensólyommal azonosítható. A szó török eredetű (a togrul vagy turgul vadászsólymot jelent). Az ősi magyar nyelv három szót ismert a sólymok különböző fajtáira: a kerecsen, a zongor és a turul szavakat.Teljes bizonyossággal nem eldönthető hogy a Turul valójában sas vagy sólyom. Kovács Péter neves magyar kutató szerint sasról van szó. Kovács professzor az Óbudai Turulógiai Kör vezetője.

  Tény, hogy a turul szót magyar nyelven először Arany János írta le 1853-ban a Keveháza című versében, ezt megelőző hiteles írott forrás nem található. A Kézaira való hivakozás annyiban sántít, hogy a Kézainak tulajdonított művet Arany János munkatársa és barátja, Szabó Károly fordította latinból.

  Magyarországon (Trianon előtt) három turulszobor volt: egy még ma is látható a Tatabánya melletti hegy tetején. Állítólag ez Európa legnagyobb madarat ábrázoló szobra: a kiterjesztett szárnyak fesztávolsága majdnem 15 méteres. A másik két turul egyike a zimonyi tornyon állt, a harmadik pedig a munkácsi vár bástyáján.

  Turulábrázolások:
-A kora középkorban a hunok, avarok és magyarok kedvelt díszítőmotívuma a turul, erről több régészeti lelet tanúskodik
-A jelenleg forgalomban lévő ötven forintos érmén a kerecsensólyom domborművű képe található.
-A Turul Madár az Nemzetbiztonsági Hivatal jelképében is szerepel.

 

    Láttam egy érdekes természeti jelenetet. Egy vércse épp egy fecskét vitt a karmai között. Kicsit kettős érzésem volt. Ugyanis nagyon szeretem a vércséket, édesapám egyszer talált egy fiókát ami kiesett a fészkéből, hazahozta, felnevelte, még a repülésre is rávette. Egy idő után már szabadon repkedett az udvar körül, néha messzebbre is, de estére mindig visszajött. Kivéve egyszer, azóta nem láttuk. Viszont a fecskéket is birom. A kertitavunk miatt rengeteg fecske jár az udvarba inni, vannak párok, amik már több éve nálunk fészkelnek és költik ki a kicsiket.
    Szóval egyszerre volt jó és rossz érzés. Újra láthattam egy vércsét a környéken, aki lehet hogy az egyik nálunk fészkelő fecskét kostolgatta. :(
    Ezen apropóból egy kis ismeretterjesztés a wikipedia segítségével:

   
A vörös vércse (Falco tinnunculus) a madarak osztályának sólyomalakúak (Falconiformes) rendjéhez, azon belül a sólyomfélék (Falconidae) családjához tartozó faj. Igen nagy elterjedési területe van. Európában, valamint Ázsia és Afrika jelentős területén honos. Mezőkkel tarkított erdőkben, facsoportokban, mezőgazdasági területek és legelők közelében él. A sűrű, zárt, összefüggő erdőket kerüli. Az ember közelsége nem zavarja, gyakran megjelenik a városokban.
    A hím hátoldala gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal, hasoldala sárgás, elszórt fekete pettyekkel, feje és farka hamuszürke, a farok vége fekete. A tojó háta és farka rozsdabarna, sötét keresztsávokkal, hasa olyan, mint a hímnek, farka végén fekete keresztszalag.
    Gyakran egy helyben lebeg (szitál) zsákmányt kémlelve. Ritkán kapja el levegőben az áldozatát, általában sebes zuhanás után a földön fogja meg a zsákmányát. Rágcsálókkal, kisebb madarakkal, gyíkokkal valamint nagyméretű rovarokkal táplálkozik.


    A füsti fecske (Hirundo rustica) rendjébe és a a verébalakúakfecskefélék (Hirundinidae) családjába tartozó, apró testű, villámgyors röptű madár.
    Ausztrália kivételével minden kontinensen elterjedt vándormadár, csak a hideg éghajlati övet és a sivatagos területeket kerüli.
    A füsti fecske feje és háta kékesfekete, hasa világos, vöröses árnyalattal, torka és homloka élénk rozsdaszínű. A torokfoltot fekete torokszalag választja el a testaljtól. Farka villás, és ahogy idősödik a madár, úgy válik egyre hosszabbá és vékonyabbá, alsó részén pedig néhány fehér toll is megjelenik. A fiatal egyedek színei halványabbak, farkuk szélesebb.
    A kecses, gyors füsti fecske hasznos madár: repülő rovarokkal, levéltetvekkel, kisebb lepkékkel táplálkozik. Ha már kevés a táplálék, pókokra környékén keresgél. Amikor közeledtével mind kevesebb rovar repked a levegőben, így egyre inkább a és hernyókra is ráfanyalodik. Az őszvízpartokeső közeleg, a rovarok is földközelben maradnak, ezért jelzik az alacsonyan szálló fecskék az időjárásváltozást.

 Ma jártunk a szolnoki laktanyában. Megnéztünk egy hangárt(vajon honnan kapta a nevét(lehet hogy nem is igy kell ragozni, hanem hangárat?)) és a Repülő Múzeumot. Volt egy kis izelítő azoknak, akik repműszaki szakirányt akarnak választani, hogy mivel fognak foglalkozni.
 Nem tántorított el. Ha minden tökéletesen megy, akkor szeptemberben már ott kezdek. Nekem bejött az egész. Még a laktanya is, habár jóval katonásabb mint a mostani...

 A Repülő Múzeumban összeállt a hadmérnök szakasz egy csoportkép erejéig, habár páran hiányoznak róla. A háttérben egy szép madárszínűre festett MI-24-es látható, két grippen-előd Saab gépnek a farka és háttal egy régi utasszállító a MALÉV-től.
 Térdelők között balról a harmadikat tessék nézegetni.